Sziasztok!

Itt az első fejezet! :P
Bocsi, hogy ilyen rövid lett, a közeljövőben ez változni fog. Remélem, tetszik majd!

1. fejezet

A medence mellett fekve szürcsölgettem a koktélomat. Másnak talán erős lenne, de nekem egy könnyed, kis ital; főleg a tegnap este után. Na, igen, a tegnap esti buli- mosolyodok el. Maga volt a tökély. Vad, féktelen éjszaka volt. Végre korlátok nélkül jól érezhettük magunkat a bátyámmal. Az már más dolog, hogyha anyuék rájönnének, hogy mi miként is definiáljuk a korlátok nélküli szórakozást, akkor villámgyorsan repülnénk a mi kis paradicsomunkból. Szerencsére nem vagyunk amatőrök, így a lebukás veszélye nem fenyeget.

- I'll Be In The Sky…

- Igen? – vettem fel a telefonomat.

- Szia, csajszikám! – hallottam meg Adam hangját.

Adam a legjobb fiúbarátom, akivel kivételes módon nem akartam összejönni, pedig irtó helyes srác. Fekete haj, világosbarna szemek s kigyúrt, napbarnított test. Minden lány a nyálát csorgatja utána.

- Szia. Mi újság?

- Party, ma este, Becca nyaralójában. Megjelenni kötelező. Ezt add át a bátyádnak is!

- Szuper – csillantak fel szemeim. – Végre egy normális hét!

- Csajszim, másnak ilyen korban az a normális hét, amikor csak napi tíz órát kell a könyv fölött görnyednie – nevetett fel.

- Tudod jól, hogy számomra mi a normális hét – kortyoltam bele koktélomba, és gunyorosan elmosolyodtam. – Csak nem át akarsz pártolni a senkik világába?

- Soha! – vágta rá. – viszont most mennem kell, mert jöttek az én, kis cukorfalataim. Pá, kiscsaj!

- Szia!

Lehunytam szemeimet, s újra a napnak szenteltem minden figyelmemet. Fontos, hogy szép, egészséges barna színem legyen az esti partyn. Egy újabb buli – sóhajtok fel. Szerencse, hogy anyáék elmentek nyaralni, s legalább két hétig nem is látjuk egymást. Oltárira kibuknának, hogy minden este buliba megyünk. De amiről nem tudnak, az nem fáj nekik. Mondjuk apa így is a tenyeremből eszik, úgyhogy nem lenne belőle nagy botrány. Maximum összeveszünk egy kicsit anyuval, de őt meg meg lehet békíteni egy gyémánt nyakékkel.

- Szia, húgi! – jelent meg bátyám.

Dominicról azt kell tudni, hogy Adam mellett, az egyik leghelyesebb pasi a környéken. Csakúgy, mint Adamnak, neki is fekete haja van, ellenben tengerkék szemekkel rendelkezik. Természetesen neki is kigyúrt teste van.

- Helló, bátyus! – mosolyogtam rá őszintén. – Tudtad, hogy este buli lesz, Becca nyaralójában?

- Most már tudom – vigyorgott. – Jobban vagy már a tegnapi után? – lett aggódó a hangja.

Ezt szeretem benne a legjobban. Akármennyire is a saját, kis világával van elfoglalva, rám mindig jut ideje. Törődik vele, s figyel rám, amire anyáék képtelenek lennének. Vagyis, képesek voltak rá, amikor még kicsik voltunk – mélyedtem el.

Körülbelül hét éves korunkig vigyázták minden lépésünket, utána viszont már nem foglalkoztattuk őket annyira, mint eddig. Lehet, hogy hibát követtek el e tettükkel, de lehet, hogy nem. Mindenesetre, ha azt nézzük, hogy most könyörögnünk kéne nekik, hogy engedjenek el a buliba, határozottan jó döntésnek minősül.

- Emma! – lengette meg szemeim előtt a kezét.

- Mi az? – ocsúdtam fel ideiglenes kábulatomból-

- Az, hogy már öt perc telt el, mióta kérdeztem tőled. Em, nyugtass meg, hogy nem bántott senki sem a tegnapi buliban!

- Nyugi, Dom! Nem történt semmi. Jól éreztük magunkat a csajokkal és flörtöltem egy-két pasival. Ennyi.

- Biztos? – húzta fel szemöldökét.

- Igen, biztos!

- Akkor jó! – mondta és levágta magát mellém.

- Dominic, tudod jól, hogy szeretlek, meg minden, de ha napozni szeretnél, nem kellene azt, kicsivel kevesebb ruhában tenni? – pillantottam rá kérdőn.

- Igazad lehet! – pattant fel, s nekikezdett vetkőzni.

- Dom! – kiáltottam fel, s szemeim elé kaptam kezeimet.

- Mi az?

- Egy dolog, hogy ikrek vagyunk, de muszáj előttem vetkőznöd?

- Mit vagy úgy kiakadva? Többet is láttunk már egymásból.

- Végül is igazad van – vontam vállat.

Ha ő ettől boldogabb, legyen.

- Na, ugye! – feküdt vissza mellém.

- Mikor lesz már egy kis eszed?

- Amikor elfogy a pénz a bankkártyádról – vágott vissza.

- Ha-ha.

Ettől kezdve nem szólaltunk meg. Csendben élveztük egymás társaságát és a nap, tűző sugarait. A hangtalan semmittevésben lassan elszenderedtünk. Nyugodtan szuszogtunk a kertben. Nem törődtünk a jövővel, pedig jobban tettük volna. De mi, Dominic és Emma Burwell nem törődtünk vele.

( Lucy Burwell)

Boldognak kéne lennem, de nem vagyok az. Van egy szerető családom, sok házam, sportkocsim és több millióm különböző kártyákon, részvényekben és ingatlanokban. A férjem szeret engem, amiért összetehetném a két kezemet, mert már minden barátnőmet megcsalták. Jack viszont még mindig rajong értem. Egyszóval mindenem megvan, amit más az élettől kérhetne. Ez boldogsággal tölt el, de a nyugtalanságot nem tudja kiűzni belőlem. Aggaszt, ami a gyerekeimmel történik. Pontosabban, a gyermekeim élete aggaszt. Féktelen bulik nap, mint nap, egy perc megállás sincs. Be van táblázva az egész napjuk. Azt sem tudom, mikor vacsorázott együtt, négyesben a családunk, s ez kiborít. Ha akkor, hét éves korukban nem döntünk úgy, hogy rájuk hagyunk bizonyos dolgokat, ma más életünk lenne. Egy jobb életünk.

- Drágám, hogyhogy nem a parton sütteted magad? – lépett be a szobába vidáman Jack. – Mi a baj? – komorodott el rögtön, mikor meglátta arckifejezésemet.

- A gyerekek – suttogtam, s egy könnycsepp száguldott végig arcomon, melyet sorban követett a többi.

- Mi történt velük? Megsebesültek? Kórházba kerültek?

- Rosszul neveltük őket.

- Mi? – kérdezte zavarodottan. Látszott rajta, hogy nem ezt a választ várta.

- Rosszul neveltük őket. Rossz szülők vagyunk.

- Drágám, honnan veszed ezt a sületlenséget? – ölelt át.

- Mikor beszélgettünk velük utoljára? Mikor mentünk el együtt valahova? Mikor ültünk le egy asztalhoz? Mikor voltunk utoljára négyesben?

- Te jó ég – suttogta.

- Nem mehetnénk haza? – kérdeztem félve. – Tudom, hogy sokat jelent neked ez az út…

- A gyerekeknél semmi sem fontosabb! – mondja határozottan. – Foglaltatok jegyet a repülőre. Elkezdenél csomagolni?

- Persze – válaszoltam boldogan.

Végre újból együtt lehet a család. A gyerekek is biztosan otthon ülnek és unatkoznak, még mi galád módon eljövünk nyaralni. Bár mondjuk őket is akartuk hozni, de ez ellen elég hevesen tiltakoztak. Biztos csak nekünk szerettek volna jót, még a saját igényeiket a háttérbe szorították. Igen, biztosan ez lehet.

Ekkor még nem tudtam, hogy mekkorát tévedtem.

Kérhetnék egy komit? O.O

Puxx

2011. február 19., szombat